Előző blogbejegyzésünkben az anyai szerepről, annak külső és belső konfliktusairól, a gyermek születésének a nőiségre, az én-re, testképre gyakorolt hatásairól, kríziséről írtunk. Az anyaszerep kialakulása mellett egy másik, kiegészítő szerep kialakulása is zajlik, amelynek ellentmondásai és kihívásai ugyanúgy jelen vannak a pár életében.
Társadalmunkban megváltozott azon elvárások halmaza, amellyel egy frissen apává váló férfinak kell szembenéznie. A képet színesíti, hogy a hagyományos elvárások is még jelen lehetnek, miszerint az egzisztenciális biztonság megteremtése egyedül az ő vállukon nyugszik.
Az anyák valamelyest előnyben vannak az apákkal szemben, fizikailag érezhető számukra az anyaság, már a fogantatástól kezdve fontos biológiai és érzelmi változások zajlanak a szervezetükben, az elméjükben, míg az édesapáknál mindez korlátozottan van jelen. Valódi szerepük a gyermek születése után válik igazán megélhetővé. És ezt követi rögtön a felelősséggel való szembenézés is, hogy most már az anyával együtt életük végéig felelősséggel tartoznak egy kis életért. Mindez rengeteg szorongással járhat, hiszen a csecsemő, aki közös családjukba érkezett születésétől fogva magatehetetlen, és a különböző képességekre fejlődése során tesz szert, amiben hathatós segítségre csak szüleitől számíthat, ám ennek a segítségnek a mikéntje és milyensége egyáltalán nem mindegy és akár hosszú távon is hatással lesz a gyermek fejlődésére. Klisé, de a szülők meghatározó, jelentőségteljes szerepet töltenek be gyermekük, gyermekeik életében. Gondoskodnak róluk, védelmet nyújtanak számukra és a szocializáció első színtereként szolgálnak gyermekeik lelki fejlődése során. A két szülői szerep egymással nehezen felcserélhető, és egyik fontossága sem elhanyagolható a gyermek megfelelő fejlődése szempontjából. Gyermekeik minden életszakaszban mást és mást kívánnak tőlük, ugyanakkor a társadalom részéről is komoly elvárásokkal kell szembenézniük. Az édesapáknak már nem elegendő „csupán” a család anyagi jólétét, egzisztenciáját biztosítani, ennél többről van szó: a család aktív résztvevőjévé, az otthoni közös feladatok felelősévé kell válni, legyen szó arról, hogy elviszi a gyerekeket a foci edzésre, egészen odáig, hogy sátrazni megy a gyerekekkel az erdőbe.
A mai társadalmi felfogás kezdi előnyben részesíteni az egyenlőség elvét, azaz a gyermekkel kapcsolatos teendőkben már nagy szerepe juthat az édesapáknak is. A pelenkázás, a fürdetés éppúgy lehet apai program, mint a „csiklandozós” játék, vagy a mondókázás. Közös játékaik, kapcsolódásaik a csecsemővel, gyermekkel inkább fizikaiak, kevésbé a bensőségesség megteremtése a cél, mintsem inkább a humor megtapasztalása, és a kihívások okozta izgalom átélése. Az apákkal való kapcsolat inkább a külső világgal való szembenézésre készít fel, fejlesztve a problémamegoldó képességet, az érzelmek intenzitásának szabályozását, a frusztráció kezelését, a nyitottságot. Egy kisgyermek levegőbe dobálása elkapása több, mint eleven, fizikai aktivitás, van benne izgalom, a bizonytalanság és a biztonság megtapasztalása, ezáltal a bizalom erősítése. Ezzel szemben az anyával való játék inkább verbális szinten zajlik, fizikai kontaktussal kísérve, sokkal inkább bensőségesebb, lágyabb a gyermek számára, kevésbé emeli meg az izgalmi szintjét, inkább az ellazulást célozza meg.
A szülőpár életében jelen lehet féltékenység, az elhanyagolás, elhagyatottság és az elutasítás érzete. A férfi megtapasztalhatja párja és gyermekük szimbiotikus kapcsolatát, egymásra hangoltságát, mintha egy buborékon belül léteznének, ahova neki nincs belépése. A nő pedig féltékeny lehet a párja által kiváltott hatalmas kacajokra, mosolyokra. Amit fontos azonban látni, hogy a kettő együtt létezik, kiegészíti egymást, és mindkettő megtapasztalására szüksége van a gyermeknek kiegyensúlyozott fejlődéséhez. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az apa ne feküdhetne oda családja mellé egy meseolvasás során, vagy az anyát ne lehetne bevonni egy közös játékba. A legfontosabb mégis az, hogy beszéljünk erről párunkkal, hogy ki hogyan érzi magát a saját szerepében, mi az, aminek megváltoztatásához a párja segítségét kéri, ezzel is kialakítva egy mindannyiuk számára megfelelő kompromisszumot, szerepet, életet. Éppen ezért mi is aktív alakítói vagyunk párunk gyermekünkkel való kapcsolatának alakulásában, és mindenkinek hasznára, megelégedésére válik, ha inkább a támogató, facilitáló szerepkört öltjük magunkra, mint a kerékkötő, hátráltató szerepéét.
A szülők funkciója többségében egybecseng az első időszakban, gondozzák, óvják a gyermeket képességeikhez, lehetőségeikhez mérten, majd ez egészül ki később a határok tisztázásának funkciójával, a mit szabad és mit nem-mel. Az apa már ebben az időszakban is egy aktívabb fél, felfedezi vele a gyermek a világot, kipróbálnak dolgokat. Általában az apa az, aki merészebb, bátrabb és ezáltal is képes biztatni gyermekét a különböző fizikai kihívások tekintetében. Később, óvodáskorban ez kiegészül a modellnyújtással, férfimintaként szolgálnak fiaik számára, a gyermekek elkezdik utánozni apjuk viselkedését, próbálgatják mondataikat. Egy apa fiúgyermekének példaképül szolgál a férfiszereppel kapcsolatban. Milyen is egy férfi? Mit tesz és mit nem? Hogyan teszi mindezt? Hogyan kapcsolódik másokhoz? A másik nemhez? Lánygyermeke számára pedig olyan társ, akin gyakorolni lehet, akin keresztül megismerhető a férfiak világa, így megtapasztalhatja a biztonságos kapcsolódást is ehhez a másik világhoz. Ugyanakkor az apa a gyermekei számára a hatalmat és a tekintélyt képviseli egy személyben, a szülők pedig közösen egyfajta értékrendet igyekeznek átadni gyermekeik részére. A szülők nevelési elveinek egybehangzósága adja meg a gyermeknek a biztonságot, a szülők közötti intim kapcsolat külső gesztusai, az érintések pedig az összetartozás jelképévé válnak a gyermek lelkében. Ebben a korszakban fejeződik be a gyermek leválása édesanyjáról és a gyermek egyre jobban elkezd nyitni a külvilág felé, kapcsolatokat épít ki és tart fenn. Az édesapa ebben támogatni tudja gyermekét, megerősíteni benne ezt a vágyat, hogy aztán saját, független énje kialakuljon. Ezután iskoláskorban megkezdődnek a szülőkkel való összehasonlítgatások, a különbségek felfedezése, és van, amiben szeretnének másmilyenek lenni, míg megint más dolgokban szüleik nyomdokaiba lépnek. Ekkor épülnek fel a saját határok a szülőkkel szemben, és a szexuális fejlődés következő lépcsőfoka során szembesülnek a másik nem okozta kihívásokkal. Éppen ezért az ellenkező nemű szülő sokat tud tenni azért, hogy megtanítsa és mintául szolgáljon gyermekének a másik nemmel való viselkedésben, kezdeményező- és reakciókészségben. Egyfajta gyakorlótereppé válnak aztán serdülőkorban, ahol a védett fiú-anya, lány-apa kapcsolatban kipróbálhatók azon interakciók, amelyek aztán sokkal komolyabban a fiatal felnőttkorban, felnőttkorban tovább csiszolódva végül saját családjuk megteremtéséhez vezethet majd. Azonos nemű gyerek-szülő kapcsolatban pedig felütheti fejét a versengés, a rivalizálás. A férfiak kapcsolatában akár hatalmi harcok is folyhatnak, a fiúk hatalmuk próbálgatása, bővítése céljából neki mennek az apai korlátoknak, például csak azért is elviszik az autót engedély nélkül néhány körre. Amennyiben ezek a viharzások lezajlanak, és a serdülőknek alapélménye lesz az, hogy a szülő megbízható, támogató személyként volt jelen, és „állta” az ostromot, akkor részese lehet a világról, a nőkről, az eszmékről folyó izgalmas, érdekes eszmecseréknek, gyermekének belső világában.
Képek forrása: www.maxpixels.net